Balett Project 02...

Mivel nagyon sok féle fotót tervezek, és főleg valamiért érdekesebb változatokat, így első körben a kísérletezéssel kezdtem, hogy tudjak építkezni.

Íme pár nyers kép a fotózásról...
Koller Katával fotóztam a balettosokkal való forma keresés után először. Mivel az egyik fő elem a tűz, így olyan képeken dolgoztunk, amelyekkel a tüzes képeket fel tudjuk dobni.
 Különböző "alapanyagokra" van szükség a főzéshez, így először a különböző alapokkal próbálkoztunk, melyek terveim szerint majd a finomság részleteiként, komponenseiként fognak a végső képhez járulni.
Nem csak Kata lett tetőtől talpig ősz, de a finom por a szomszéd szobát is egyenletesen belepte. A fényképezőt, a számítógépet, ruhákat és minden felületet.
A takarítás hosszabb project volt, mint a fotózás... :-(

Balett Project, 01...

Nagy fába vágtuk a fejszénket. Minden eddiginél nagyobb energia, anyagi befektetéssel, és áldozattal járó feladatba kezdtünk.
Ez a kép az első teszt fotók egyike Évivel és Gerivel.

Már társalgunk a Szegedi Kortárs Balettel pár éve arról, hogy közösen készítünk egy produkciót, aminek most elérkezettnek látszik az ideje.

A Splendor - Ékszer keretei közt olyan ékszereket alkotunk, melyeket a balett mozdulatok inspirálnak, s a balett társulat olyan koreográfiát épít, melyet a mi ékszereink inspirálnak. Így tehát egymásra épített, közös produkció várható. 
Az esemény sztorija egyébként a gyémánt születése, melyet a négy őselem formál. Így tűz, víz, levegő és föld hangulatban, illetve ötödik elemként a gyémánt témájában készülnek az ékszerek, a tánc, és harmadikként egy fotó anyag melyet én vagyok hivatott összeállítani.
Nagy kihívás ez számomra, mert első kiállításom lesz, melyet rövid idő alatt kell létrehozzak, és nemzetközi színvonalúvá kell tegyek, lévén, hogy nemzetközi körútra indul a "csomag", és világszerte mutatkozunk be vele közösen.
A premier április 20-án lesz egy jótékonysági est keretei közt, mely után reményeink szerint a nagy közönségnek is be tudjuk mutatni alkotásainkat.

A következő napokban, hetekben igyekszem bemutatni a fotózás folyamatát. Kísérjétek figyelemmel, és kérdezzetek nyugodtan !

Korinnával fotóztunk ismét...

Kocsis Korinnával (Miss Earth Hungary 2009) igyekeztünk különlegesebb fényekkel, szép formákkal, hatalmas Disney hercegnő hajjal alkotni szép fényképeket. Íme az eredményből néhány kép.



Ezen a képen a Splendor - Ékszer 2011-ben abszolut első díjat nyert Dubai Jewellery Design Awards ékszer garnitúráját viseli Korinna. Itt egy VIDEO róla (görgess le).




Kriszti, Dávid meglepetése...

Dáviddal egy zárt fotós klubban ismerkedtem meg. Nagyon normális srác, jók a fotói, és sokat beszélgetünk. Így esett szó először Krisztiről, mint a titkos felfedezettjéről, akit rövidesen fotózni fog.

Aztán mutatott képet, és már tudtam, hogy a tervezett közös fotózás Krisztivel kell, hogy kezdődjön.

Kriszti még tanuló, de jó adottságokkal rendelkező versenytáncos, így sejthető volt, hogy jó képek fognak készülni.

A fényképek tényleg jól sikerültek. Kriszti 17 éve ellenére ügyesen, fesztelenül mozgott, jó tekintete volt, nem volt nehéz vele szép képeket készíteni.


Dáviddal mindketten úgy éreztük, hogy meglepően sikeresek lehettük, és jó képeket készíthettünk, ami a mi jókedvünket, és a modellét is megalapozhatta.

Remélem fotózunk még, van pár jó ötletünk, amiket meg kellene valósítani.

Köszönöm Dávid a bizalmat, és örültem a közös fotózásnak. Köszönet Krisztinek is a kitartásért, és mert eljött ismeretlenül.





Kedvenc sminkesem babáját fotóztuk...

Még soha nem találkoztam olyan ügyes kismamával, aki pontosan tudta, hogy hogyan kell a képből kiugrania, vagy a képben elhelyezkednie, hogy a legelőnyösebb fotó készülhessen.

 
 Gabi fotózásokra is nagyon sok esetben sminkelt már, és én is így ismertem meg. Profi sminkes. Az év sminkese volt, és hasonló elismeréseket zsebelt már be. Én csak úgy jellemezném a munkáját, hogy előre fotosoppolja a képeket.

Gabi sajnos az utóbbi időben számomra nehezebben elérhető, de számára elindult az igazi élet, és nagyon megérdemelte. Sokat küzdőtt érte, és most minden pillanatát élvezi a gyermekáldásnak.

A Margit szigeten fotóztuk a babát, és nagyon rövid idő alatt lőttem rá párszáz képet !

 
A kemény fényeket sikerült fehér ruhákkal, pokrócokkal, és előre bekészített álló derítőlapokkal megszelidíteni.

Anna nagyon ügyes volt, vidáman, és készségesen fogadta a szokatlan helyzetet, a piros lufit, a sugárzó hőt melyeket a derítők fókusza jelentett. Nagyon ügyes volt. Próbáltam én is az lenni a szokatlan feladatkörben.


Anikóval fotózgattunk

Anikó visszatérő, kedves modellem. Ő is örömmel jön pár jó képért, én is szívesen fényképezem, mert sokféle beállítás jól áll neki. Sajnos nincs sok alkalom a közös munkára, de szerintem ismét sikerült jó képeket alkotnunk közösen.





Erika és Zoli élményébe kaptunk intim bepillantást...

Erika szuper kreatív, hihetetlen megjelenésű (és finom) cukrász süteményeket készít saját kedvtelésére, miközben csini, feszes csaj, mivel személyi edző. Zoli pedig magas, formás, igazi védelmező férj. Megtörtént velük a csoda, és lassan elkezdődik az igazi életük, amikor megszületik majd Dávid. Nagy megtiszteltetés volt, hogy engem kértek fel arra, hogy megörökítsem a gömbölyödés örömteli fázisát.